Életem gerincferdüléssel

[ megjegyzés: a stílusom egyre gyatrább, kifogytam a blogolásos tudásból, plusz az eges képeknek semmi közük a dolgokhoz, de jót tesz az aesheticnek:D ]  A mai nap párszor eszembe jutott,hogy ezek az utolsó napjaim,heteim "szabadon", és hogy őszinte legyek, nem nagyon érintett meg ez a tény. Az utolsó hetekben,mikor vártuk, hogy átvehessük a páncélt, pszichésen egyre jobban fókuszáltam a fájdalomra,valamikor már felállni se tudtam, ülni se pár percnél tovább. Abban az állapotban már nagyon szívesen fogadtam volna segédemet, úgyhogy igazából mondhatom azt, hogy már eléggé vártam a korzettet. Bezzeg az első pár alkalommal elsírtam magam, mikor róla beszéltünk, még akkor is, mikor már nem sokként írt a hír, és már magamban elvileg elfogadtam hogy ez lesz. Most (így a második estémen) visszatekintve nem tudom mitől tartottam ennyire. Mert igen, nem egy leányálom és küzdeni kell, mindenkinek máshogyan, de ha a fájdalom elmúlik akkor már megéri,nem? Ha már a külsődön...

  [03.19.]  Mivel tegnap sikerült egész kényelmesen aludnom is, annyira elszántam magam, hogy magamra hagytam a korzett felvételét is,mert az akkor már sima ügy lesz. Na igen...   Kicsit elbíztam magam, mert ahelyett,hogy szépen felcsúszott volna rám, megakadt az oldalamon és fél perc múlva minden létező porcikám ki volt facsarva és vakon kergetthettem a másik felét, mikor azt se tudtam hogy hol áll a fejem, csak azt hogy minden létező és nem létező izmom elég intenzíven ordít a fájdalomtól. Úgyhogy van egy olyan érzésem,hogy ezt még gyakorolnom kell segítséggel.  Tegnap este óta most vettem fel először és máris kicsit szabadabban mozogok, miután felkerült rám valahogy ( ezt úgy kell elképzelni hogy már nem egy márványszobor hanem egy gurulós kőszobor vagyo k) Most kipróbáltam hogy tudok e írni és olvasni az ágyban fekve, párnával kitámasztott fejjel és azt kell mondjam,hogy ameddig csinálok valamit és elég erősen arra koncentrálok,akkor minden oké...

Amint észre lehetett venni,nem vagyok túlságosan kreatív a címekben, (e.g. blog név) de igyekszem fejlődni.  Szóval csapjunk is a lecsóba! ( előre is bocsánat, elég iskolásra sikeredett és néha tűnhet úgy,hogy nem terveztem meg,hogy miről fogok írni,mert ez így is van )   Lucának hívnak, annak ellenére hogy a profilomon a Flóra egyik becézését használom ( ez csak a második nevem, senki nem szólít így,de igazából szebbnek találom. Ezenkívül indokot nem tudok mondani,miért ez lett itt a nevem:D ) 15éves vagyok ( j úliusban töltöm be a 16ot! ) Budapest egyik kerületében élem átlagos mindennapjaim. Régebben sokat foglalkoztam bloggerrel, azt már nem tudom hogy ez egyáltalán meglátszik e vagy sem:D. 6osztályos gimnáziumba járok, ezért sincs bennem az a félsz a korzettel kapcsolatban,hogy esetleg az osztályom furcsán fog majd rám nézni, mert már lassan három éve velük vagyok. Most éppen bioszt kéne tanulnom, de szeretem kihúzni a tanulásom az esti órákba, m...

[megjegyzés; Mivel még csak most kaptam meg a fűzőt, ezért fokozatosan szokok hozzá. Nekem az alvást ajánlották legelőször, hogy akkor viseljem ,majd lassan elkezdhetem otthon délutánonként is és a 3.hétre jó lenne, ha már egész nap hordani tudnám. Úgyhogy egyenlőre csak az otthoni tapasztalatokról tudok beszámolni, és mindig írom majd, hol tartok a hozzászokási folyamatban. ] Helló,helló, túléltem az első éjszakát!  Egyáltalán nem volt olyan vészes,mint ahogy beharangozták, talán kicsit kevesebb fájdalommal aludtam is el,mint eddig!   Előtte még rajtam volt úgy másfél órát ( ameddig egy lejátszási listát csináltam ) szóval mikor lefeküdtem,akkor már éreztem kicsit az irritációt.  Mivel még nem szoktam hozzá, így egyáltalán kedves kis páncélomhoz, úgy dőltem be az ágyba,mintha ólomból lennék ( kb ez ilyen drop dead kinézetű külső szemlélőnek ). Egyébként elég büszke voltam magamra,mert sokkal jobban dőltem,mint mikor elsőnek kipróbáltam. Olyan ö...

  Helló kedves útonálló!   Kis személyes blogom meg is nyitotta kapuit, ebben a szent pillanatban (ahogy kikerül végre a poszt) ! (Kis titokként megsúgom, hogy megszenvedtem jól ezzel a nagyon alap, semmilyen kinézettel is, remélem egynek elmegy:D)   Szóval, ahogy a címből ki is derül, azért hoztam létre a blogot, hogy tele shitposztoljam mindenféle gerincferdüléssel meg korzettel kapcsolatos dolgokkal a honlapot. Igazából csak szeretném élő közvetítéssel leírni az életem egy picike darabját, amit a páncéllal élek le, tapasztalataimat, panaszaimat (főként azokat) meg egyébként ettől teljesen független baromságaimat. Nem fűzök nagy reményeket, hogy bárki is megtalál, de ha igen és esetleg még közös sorson is osztozunk, nagyon remélem írásaim majd érnek valamennyit.   Kis bemutatkozás;   15 éves lány vagyok Budapestről, aki ezen a szent napon kapta meg élete első korzettjét. Mivel még elég friss az emlék, levezetem majd a gondolataimat, érzéseimet...